Skip to content

Digital Beaver

A megszokott digitális ügynökségek helyett.

Átláthatóan, őszintén, a céged érdekében.

Több mint 15 év tapasztalat szoftver és digitális termékfejlesztésben,
valamint online marketingben.

Rólunk

A Digital Beaver 2015-ben alakult, olyan kollégák együttműködéséből, akik 2008 óta együtt dolgoztak digitális termékek bevezetésében, fejlesztésében. Az azóta eltelt időszakban elsősorban közép- és nagyvállalatok informatikai projektjeiben működtünk közre, emellett saját projekteket is elindítottunk a hazai piacon.

Mivel sokéves tapasztalatot szereztünk saját termékek üzemeltetésében, mi is átéreztük, hogy milyen ügynökségek  “ügyfeleként” létezni a hazai piacon. Bár számos kiváló szakemberrel dolgoztunk együtt, sok esetben nem kaptuk meg azt az őszinteséget és odafigyelést, amire igényünk lett volna.

Az így megszerzett tapasztalattal és tudással 2018 óta már három üzletágban segítünk partnereinknek. Az informatikai fejlesztések mellett teljes körű digitális marketing tevékenységet végzünk, és üzleti tanácsadóként is támogatjuk partnereinket, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák meg a digitális térben.

Szolgáltatások

SZOFTVERFEJLESZTÉS ÜZLETÁG

Rendszeraudit és folyamat átvilágítás

A meglévő rendszereket és folyamatokat – mérnökeink, tanácsadóink segítségével – átvilágítjuk és javaslatokat teszünk funkcionális változtatásokra, új megoldások implementálására.

Rendszertervezés

Legyen szó bármilyen komplex folyamatról, igényfelmérés után a mérnökeink a legmegfelelőbb megoldást szállítják le.

Szoftverfejlesztés

Nagy terhelésű, egyedi igényeket megvalósító webes szoftverek megvalósításában vagyunk a legjobbak.

 

MARKETING ÜZLETÁG

Online Marketing audit

A teljes online marketing tevékenység átvilágítása – a legkisebb részletekbe menően.

Mérés

Az marketinghez köthető mérések, analitikák felülvizsgálata, vagy éppen nulláról való felépítése. Mert profi, jól beállított mérés nélkül semmit sem ér az egész.

Online Marketing / PPC menedzsment

A partnerek teljes körű online marketing menedzsmentje.

A rendszerek, amikhez értünk, a teljesség igénye nélkül:

Google Ads (Search + Shopping + GDN + YouTube hirdetések), Google Analytics, Google Tag Manager, Google Firebase, Google AdSense, Google Shopping, Google CSS Partnership,  Facebook Ads, Facebook Business Manager, Yandex, Seznam, Google Ads scripts, Google Ads API, Bing Ads, Linkedin Ads, TikTok Ads,  Etarget, Emarsys, Affiliate rendszerek (Tradetracker, Dognet, stb.) Programmatic rendszerek, VWO, Hotjar, Maileon, Mailchimp, Mini CRM, Árösszehasonlítók (Árgép, Árukereső, Favi, Glami, Olcsóbbat, Shopalike), Criteo, RTB, Ajánlórendszerek (Product Hero, Gravity, Scarab)

Online Marketing stratégia

Honnan, hogyan és mennyi pénzből lesznek a vállalkozásomnak ügyfelei? Mekkora most a vállalkozásom piaci mérete a digitális térben? Leginkább ezekre a kérdésekre adunk választ tanácsadóink közreműködésével.

Egyedi Online Marketing megoldások

Scriptek, API-k, saját riportoló rendszerek tervezése és megvalósítása.

DIGITALIZÁCIÓS TANÁCSADÁS ÜZLETÁG

Digitalizációs stratégia tervezés

Partnereinkkel együtt megtervezzük a működésük manuális folyamatainak automatizálását. Válaszokat adunk olyan kérdésekre, melyek nélkül nem lenne versenyképes a cégük a digitális platformokon. Javaslatokat teszünk a mérhető, hatékonyabb működésre.

Részletes pénzügyi terv készítés

A legtöbb vállalkozás nem készít pénzügyi tervet, azok részletes költség és bevételi sorait nem kontrollálja rendszeres időközönként a megfelelő teljesítmény mutatók alapján.
Ennek következménye, hogy a vezetők sok esetben rossz, nem megfelelő prioritású döntésekkel menedzselik a céget. Segítünk meghatározni a szükséges teljesítménymutatókat, azok mérését beállítjuk, ezekre alapozva pedig elkészítjük a vállalat részletes pénzügyi tervét.

Partnereink

Vélemények

„Mi jut eszembe a Digitalbeaver csapatáról? Fiatalos lendület, nyitottság, rugalmasság, őszinteség és profizmus. Könnyű és inspiráló az együttműködés, melynek számomra legfontosabb eleme az őszinteség és az őszinte visszajelzés. Lehet tetszetős számokat generálni, melyek elfedik az eredményt. De egyikünk számára sem ez a cél.”

Fejős Rita
SGS Hungary
CMO

“Misiék 2020 augusztusában nagy elszántsággal vágtak bele a Pepita PPC kampányainak menedzselésébe, aminek a szezonra már kézzelfogható, szép eredménye lett. Szakmailag is az élvonalba tartozó tudás mellett azt érezzük, hogy nem a rossz szájízű ügynökség-ügyfél viszony áll fenn, hanem az üzleti érdekeinket valóban szem előtt tartó, őszinte, sallangmentes beszédre épülő kapcsolat tudott kialakulni.”

Varga Zoltán
Pepita.hu
Tulajdonos

“Misivel kiemelkedő marketing vezetőt kapsz, és nem egy marketing ügynökséggel szerződsz kiszervezett munkára. Pályafutásom alatt még sosem találkoztam olyan marketingessel, aki ennyire kereskedő fejjel gondolkodott, és aki ennyire a kereskedőnek helyes (és akár az ügynökségi érdekekkel ellentétes) döntéseket javasolta. Kiemelkedőnek bizonyultak Misiék az adatvezérelt döntéshozatalban, az empirikus és tesztekre épülő építkezésben és az e-kereskedők számára kritikus döntéshozatali információk összehozatalában, elemzésében is. Ha lehetne, kisajátítanám Misit magunknak és eldugnám a nyilvánosság elől ezen ajánlásomat.”

Valner Szabolcs
Eoptika.hu
CEO

“Most először dolgozom együtt olyan ügynökséggel, amely nem viselkedik ügynökségként, a szó legjobb értelmében.Misivel egy igazán profi és tapasztalt szakértőt kaptunk, őszinte és transzparens kommunikációval, és ez a kombináció igen ritka. Sosem érzem, hogy még rám akarnak sózni egy plusz szolgáltatást hangzatos címkék mögé bújtatva, vagy hogy sokadik vagyok az ügyfelek sorában. Szinte puritán, és éppen ezért nagyon hatékony a hozzáállásuk. Ez pedig megfizethetetlen.“

Varga Diana
Butlers.hu
CMO

„Először látom azt hirdetéseinknél, hogy költéseink a meghatározott igények alapján térülnek meg. A tervezésében Misiék rendkívül precíz statisztikáinak átláthatósága a kulcs. Ha valami nem fut kellőképpen, tudom, hogy már másnapra jön az email egy megoldás jegyében. Folyamatos figyelem, kereskedői szemszögből való gondolkodás és nagyon jó ügyfélkapcsolati viszonnyal tudom jellemezni a munkájukat.”

Ujházi Péter
Extrametal.hu
Vezető

„A Digital Beaver Csapatával a FoglaljOrvost.hu teljes újraépítése kapcsán kezdtünk el együtt dolgozni. Egy 8 éve működő, kiforrott, szerteágazó ámde elavult rendszert kellett lecserélni és egy olyan csapatot kerestünk, ahol a méretarány stimmel és fontos partnerei lehetünk egymásnak hosszútávon is.  A Csapat amikor kellett professzionális nagy fejlesztőcégként működött kiváló szakemberekkel, amikor szükség volt rá rendkívül rugalmas kis cégként tudott azonnal reagálni abszolút az elvárható szinten felül. Szakmai tudásuk a tranzakciós online termékeknél elvitathatatlan.”

Straub Fanni
FoglaljOrvost.hu
Ügyvezető – Tulajdonos

“A Digital Beaver PPC csapata egy, az évek alatt több ügynökségi kézen átment, komplex fiókot vett át, így optimalizálást és friss ötleteket vártunk tőlük. Ezt maximálisan megkaptuk. Impresszív volumen növekedést tapasztalunk, emellett folyamatosan csökkenő árakon és egyre hatékonyabban termel a csatorna.”

Straub Fanni
FoglaljOrvost.hu
Ügyvezető – Tulajdonos

“Korábban több ismert, nagy PPC ügynökséggel dolgoztunk együtt, azonban Misiék ügynökségében találtuk meg azt a céget, aki valójában sajátjaként tekint a webáruházra, és ez a konverziós számokban is 1 év alatt mérhető változásokat hozott. Plusz az együttműködés legjobb része, hogy olykor kreatív sörözések is beleférnek a feszített munkatempóba ? ”

Orova Balázs
Trendmaker.hu
Ügyvezető – Tulajdonos

Csapat

Karola

Marketing

Online marketing őstehetség, nem is volt kérdés, hogy a nálunk töltött gyakornoki ideje után,
a diplomaosztót követően is velünk marad, és most már teljes állásban segíti a partnereinket.

Zoltán

Fejlesztés 

Zoli az a kolléga, aki ha a tesztjegyzőkönyvek alapján indokolt konvertálni a kompatibilis linkert, akkor képes az offline működés érdekében szerializálni az izolált debuggert és a bottleneck-ek felkutatásával tudja lefordítani az atomi deadlockot.

Péter

Marketing / Üzleti tanácsadás / Fejlesztés

Péter 15+ év online üzletfejlesztési, marketing és vezetői tapasztalatával veterán szereplő a hazai online iparágban.

András

Fejlesztés 

Kiss Balázs ikertestvére, elsőszülött. András és Balázs a fejlesztési üzletág mozgató rugói. Tervezési készsége, megvalósítási precizitása nehezen felülmúlható. Többek között Larry-nek és Mark-nak is nemet mondott, hogy Beaveres lehessen. ?

Balázs

Fejlesztés 

Nincs számára megoldhatatlan feladat, mindenre megtalálja a megfelelő eszközt. Tesójával gyerekkoruk óta telepatikusan is képesek kommunikálni, nem véletlen, hogy a partnereink egy idő után csoda ikrekként emlegetik őket. Hobbiból,
13 évesen Assembly-ben megírták a Boulder Dash játékot.

Ákos

Fejlesztés 

Ákos aki szerint van élet a PHP-n túl is. Múltjában JAVA, C és FLASH fejlesztőként is remekelt. Jó humorú, igazi csapatjátékos. Szabadidejében UNITY-ben fejleszt játékokat.

Peti

Fejlesztés

Peti a cég svájci bicskája. Legyen bármilyen kis és közepes fejlesztési projekt, képes azt az elejétől a végéig akár egy személyben levezényelni.
Tea fan.

Szandra

Marketing / Fejlesztés 

Szandra a házi Buddhánk. Alkalmazás tesztelőként és széleskörű UI és UX tapasztalatával támogatja a fejlesztő kollégákat. Mivel szereti a változatosságot, ezért egyes marketing kampányok menedzseléséért is felel.

Béla

Marketing

Béla már a szakdolgozatát is a remarketing hirdetésekből írta. Aztán kiderült, hogy élesben még jobban megy neki a PPC, mint teoretikusan. Született profiként, kiemelkedő figyelemmel kezeli le a kampányokat –  függetlenül attól, hogy 100 000, vagy 10 millió Ft-os büdzséről van szó.

Misi

Marketing

Misi 9+ online marketingben töltött éve alatt többször megfordult mind ügynökségi, mind ügyféloldalon,
a legnagyobb hazai és nemzetközi online szereplőkkel dolgozva együtt.

Kapcsolat

6800 Hódmezővásárhely,
Bocskai utca 5.

(30) 473 3293
info@digitalbeaver.hu

    Digital Beaver Kft. 2023

     

    Back To Top